ShoutMix chat widget


 Hírek
 Rólunk
 Infó
 Elérhetőség
 Beszámoló ÚJ!
 Fórum
 Galéria
 Videók
 Kívánságok
 Vendégkönyv
 FAQ / GyIK
 Bannerek


Bishie Heaven
 
SHINSHOKU fever vol.2
Hogy őszinte legyek, elég vegyes érzelmekkel írom meg a második buli beszámolóját. Azt sem tudom, hol kellene elkezdenem. Az első buli sikere után teljes erőbedobással álltunk neki a második szervezésének. Flyereket teveztünk, összevesztünk, kibékültünk, megint összevesztünk, promóztunk, szervezkedtünk, dekorációt gyártottunk, érdekes állapotba kerültünk a textilragasztó szagától, izzítottuk a dj-pultot, majd eljött a február 26-a.
Tőlünk várható módon nem indulhatott a buli katasztrófák nélkül: leszakadt egy polc, a ruhatárban kiégett a villanykörte, és egyéb idegesítő apróságok történtek, de szerencsésen áthidaltuk magunkat ezeken.
Jitta szettjével kezdődött az egész éjszakás tombolás, és meglepő módon volt, aki már kezdés előtt fél órával megérkezett. :) A bulira sajnos annyira nem tudtam odafigyelni, mert én, mint „mobilizálható egység” mászkáltam szervezőtől szervezőig és segítettem nekik, ahol tudtam, de úgy észleltem, mindenki jól szórakozott. A vendégek majdnem kétszer annyian voltak, mint decemberben, és a hangulat is fergetegesebb volt, mint előző alkalommal. Jó volt találkozni a sok ismerőssel, de az új arcoknak is nagyon örültünk.
Nos, gondolom sokakat érdekel, hogy miért kellett háromkor abbahagyni a partizást, hogyha ennyire flottul ment minden. A rendőrség fiatalkorúakat kapott el, hogy részegen mászkálnak az utcán, és éppen shinshoku feverről tartottak hazafelé. Természetesen ennek következményei is vannak, például nem szervezhetjük többet a Tűzraktérbe a bulit, sőt, igazából azt sem tudjuk, van-e ennek így értelme. Megértem, hogy jól akartátok érezni magatokat – akinek nem inge ne vegye magára – de nem hiszem, hogy ennek az a módja, hogy masszívan részegre isszátok magatokat.

Nagyon örülök a sok pozitív kritikának, tényleg rettenetesen jól esnek. :) Köszönjük mindenkinek a segítséget és a bátorítást.

Tracklist:

Jitta
DBSK - Are You A Good Girl
Wonder Girls - So Hot
Yamashita Tomohisa - Daite Senorita
KAT-TUN - Jumpin' Up
NEWS - weeeek
Jewelry - Be Rocker
Kanjani8 - It's My Soul
2NE1 - Fire
Typhoon - So
KAT-TUN - Don't U Ever Stop
DBSK - Ride On
Arashi - Sakura Sake
SS501 - Love Like This
T-ARA - Bo Peep Bo Peep
Naruto - Fighting Dreamer
Shuji to Akira - Seishun Amigo
Otsuka Ai - Beach
Orenji Renji - Ikenai Taiyou
V6 - Darling
Muang Yi Da - Chou Nan Ren
Alice Nine - Rainbows
KAT-TUN - The D-Motion
Brown Eyed Girls - Abracadabra
NEWS - Koi no ABO
Arashi - Kitto Daijobu

Fuxy
DBSK - Break Out!
2NE1 - Lollipop
G-Dragon - Heartbreaker
BoA - Energetic
Super Junior M - Super Girl
SNSD - Tell Me Your Wish / Genie
Big Bang - Strong Baby (Seungri Solo)
MBLAQ - Oh Yeah!
HyunAh - Change
KAT-TUN - Don't U Ever Stop
NEWS - weeeek
SHINee - A.Mi.Go.
BoA - Eat You Up
Lee Hyori - U-Go-Girl
Baek Ji Young - My Ear's Candy feat. Taecyeon (2PM)
Super Junior - Sorry Sorry (Super Show 2 Remix Version)
DBSK - Mirotic
KAT-TUN - Lovejuice (Akanishi Jin Solo)
SHINee - Ring Ding Dong
Koda Kumi - Taboo
Big Bang - Gara Gara GO!!
B2ST - Bad Girl
T-ARA feat. Supernova - TTL Listen 2.
Rain - Rainism
Vamps - Trouble
Anna Tsuchiya - Taste My Skin
F.Cuz - Jiggy
Ivy - Touch Me
SNSD - Oh!
SHINee - Juliette
ZE:A - Mazeltov
capsule - Jumper (extended remix)
Ami Suzuki - Climb Up To The Top
Aural Vampire - Shonan Zoku ~ Cannibal Coast
Namie Amuro - Do Me More

Jitta
Alice Nine - Rainbows
Gackt - Vanilla
Epik High - Wannabe
Kanjani8 - Nonono
DBSK - Survivor
Arashi - Happiness
KAT-TUN - Don't U Ever Stop
Tackey & Tsubasa - Venus
LM.C - Oh My Juliette
Big Bang - La La La
Crystal Kay feat. Akanishi Jin - Wonder
Caramell - Caramelldansen
KAT-TUN - Rescue
Big Bang - Lollipop pt. 2.
Arashi - A.Ra.Shi
Uruta Aoya - Baby Bang
Aqua Timez - Niji
T-ARA - Bo Peep Bo Peep
BAek Ji Young - My Ear's Candy feat. Taecyeon (2PM)
Tackey & Tsubasa - Yume Monogatari
Boxers & Trunks - Kombini Store Song
DBSK - Rising Sun
Mika Nakashima - Glamorous Sky
Super Junior - Sorry Sorry

Fuxy
DBSK - Purple Line
2PM - My Color
SNSD - Gee
U-Kiss - What's This
After School - AH
CL feat. Minzy - Please Don't Go
Big Bang - Hallelujah
DBSK - O
BoA - Bump Bump!
KARA - Lupin
Hinoi Team - Ike Ike
Ysa Ferrer - Made in Japan
Caramell - Caramelldansen
Super Junior T - Rokkugo

SHINSHOKU fever vol.2 - Partifotók
Posted on 08 Mar 2010 by mazsi
SHINSHOKU fever vol.1
Hát, hol is kezdjem?
Igazából nem tudom pontosan, mikor találtuk ki, hogy saját bulit szeretnénk, az egyetlen emlékfoszlányom egy üveg pillangós bor, meg Fuxy feje, de ezzel sajnos nem jutok előbbre, úgyhogy ezt a részt ugorjuk is át. Elég sokat szenvedtünk, mire minden összeállt, és a helyére került (és mint kiderült, akkor sem volt minden százas :), de soksok bosszankodás, nemalvás, szórólapozás, kettes stroke, és tervezgetés után eljött a Nagy Nap.
A helyzet komolyságát akkor kezdtem érezni, amikor péntek délben kievickéltem az ágyból, és a visszaszámláló szerint már csak kilenc óra volt hátra. Néztem nagy szemekkel, hogy mikor repült el az elmúlt két hónap, majd mire befejeztem a tanakodást, eljött az este hat, nekem mennem kellett, hogy teljesítsem szervezői kötelességemet, ellássam szíverősítővel Jittát és Fuxyt és elvégezzük az utolsó simításokat, aztán már tényleg nem tudom, mi történt addig, amíg megjöttek az első vendégek. (Leszámítva azt, hogy úgy fél kilenc felé Fuxy megjegyezte, hogy „Te Mazsi, nem szól a hangfal!”, majd vad láncdohányzásba kezdett.)
Semmi sem sikerült úgy, ahogy eredetileg elterveztük. Tényleg semmi. Nekünk egy precíz beosztásunk volt arról, hogy minek hogy kellene zajlania, de természetesen az első fél óra után jött az első probléma, amivel szembe kellett néznünk. Amikor a többiek közölték, hogy betelt a ruhatár, és gyorsan csinálnunk kell egyet, éreztem, hogy elérkezett a várva-várt vég, de nem így történt. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt, és sikerült a freeshopból egy ideiglenes ruhatárat összeeszkábálni.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyien eljöttök, ezért is elnézést a kis helyért, ígérjük, hogy a következő már egy kétszer ekkora teremben lesz megtartva. Körülbelül nyolcvan embert vártunk, ahhoz képest majdnem a triplája volt jelen a bulin. Sokkot kaptam, amikor észrevettem, hogy a vendégek nem férnek be normálisan a pincehelyiségbe, de sajnos ez ellen már nem tudtunk mit tenni. Remélem ezen kívül nem ért titeket más kellemetlenség, és azt kaptátok, amit vártatok.
Igazából akármennyit idegeskedtünk is, abszolút megérte.
Szerintem egy nagyon jó és lelkes közönség verődött össze, tényleg hihetetlenek vagytok. :)
Eszméletlenül hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekünk, hogy ez az egész így sikerüljön, és remélem, hogy a következő bulin is minimum ennyien leszünk. :)

Tracklist:

Warm-up
KAT-TUN - Rescue
After School - Playgirlz
Dream - Perfect Girl
Yamashita Tomohisa - Daite Senorita
Epik High - Breakdown
DBSK - Rising Sun
4minute - Muzik
2NE1 & Big Bang - Lollipop
Jewelry - Be Rocker
BoA - Prayer
Namie Amuro - What a feeling
Epik High - One
Wonder Girls - Bad Boy

Jitta
2PM - Heartbeat (Alikstae Remix)
Big Bang - La la la
Super Junior - Wonder Boy
DBSK - Mirotic
KAT-TUN - Jumpin' Up
SS501 - Love Like This
Rain - Rainism
Koda Kumi - Taboo
Akanishi Jin - Lovejuice
Brown Eyed Girls - Abracadabra
Miyavi - Boom-Ha-Ha
Lee Hyori - U-Go-Girl (feat. Nassun)
Namie Amuro - Put 'Em Up
G-Dragon - Heartbreaker
Shuji to Akira - Seishun Amigo
B2ST - Bad Girl
Kuroki Meisa - Bad Girl

Fuxy
Big Bang - Intro (BIGBANG)
Super Junior-M - Super Girl
SHINee - Ring Ding Dong
G-Dragon - Breatrhe
Wonder Girls - Tell Me
Super Junior - It's You (rearranged version)
Rain - Touch Ya
Big Bang - Strong Baby (Seungri solo)
Ami Suzuki - Can't stop the DISCO
mas4 - Amigo Dance
KAT-TUN - Don't U ever Stop
Wheesung - Insomnia
KAT-TUN - 1582
mas4 - Physical 3
Hierophant Green - Hunter
mas4 - Hung Up Cinderella
DBSK - Survivor
Akanishi Jin - Pinky
mas4 - Do me a Poker Face
Big Bang - Gara Gara GO!!
DBSK - Purple Line
2NE1 - Fire
BoA - Eat You Up
mas4 - Burning Abracadabra FIRE
NEWS - Shock me
Big Bang - Emotion
mas4 - Touch the Music
Yamashita Tomohisa - Mola
KAT-TUN - 12o'clock
mas4 - Whine AH
Super Junior - Sorry Sorry
Koda Kumi - Freaky
Namie Amuro - Do Me More
mas4 - Virgin Ladies
Ayumi Hamasaki - Voyage (remix)
BoA - Energetic
Big Bang - Halleluja
mas4 - That's Just The Secret Telephaty
Ivy - Touch Me
2NE1 & Big Bang - Lollipop
Vamps - Trouble
f(x) - Lachata (Nthonius remix)
Brown Eyed Girls - Abracadabra
mas4 - Hold On ~Yell~
BoA - Look Who's Talking
DJ Koo - Let Me (feat. Chaeyeon)
KAT-TUN - Real Face
mas4 - Mirotic Conmigo
T-ARA feat. Supernova - TTL
Son Dambi feat. After School - Amoled
MBLAQ - Oh Yeah
mas4 - Sexy Purple Line
Big Bang - Number 1
4minute - Hot Issue
DNT - Crazily Pretty
SHINee - Amigo
2PM - Again & Again
mas4 - Gee Girls
Koda Kumi - That Ain't Cool
Big Bang - So Beautiful
KAT-TUN - Signal
f(x) - Chu~
SNSD - Gee

Jitta
Kanjani8 - Nonono
Lee Junki - J Style
Arashi - Sakura Sake
Utada Hikaru - Sakura Drops
Alan Luo - Bet on it
Teriyaki Boys - Tokyo Drift
Aural Vampire - Darkwave Surfer
DBSK - Are You A Good Girl
Anyband - Daydream
KAT-TUN - Rescue
G-Dragon - Korean Dream
NEWS - Koi no ABO
Ai Otsuka - Peach
Orange Ranger - Ikenai Taiyo
Brief - Konbini
Anna Tsuchiya - Only want you
Taewgoon - Betrayed
Wonder Girls - Nobody
Tackes & Tsubasa - Venus
Bi Rain - It's Raining
Baek Ji Young - My ears candy feat. Taecyeon
Arashi - Happiness
An Café - Maple Gun
KAT-TUN - Make U Wet
SS501 - Love Like This
Koda Kumi - Hot Stuff

Fuxy
Alan Luo - Ji Qi Wa Wa
DBSK - Box in the ship
B2St - Bad Girl
Caramell - Caramelldansen
Super Junior-T - Rokkugo

SHINSHOKU fever vol.1 - Partifotók
Posted on 14 Dec 2009 by mazsi
Content Management Powered by CuteNews